Egy Autista elképzelései egy jobb világról

Előszó

Mielőtt a kedves olvasó elmerülne az írás lapjaiban, én, mint a feljegyzés írója ejtenék pár szót a tartalmáról-témájáról. Ez az írás nem egy kitalált vagy átdolgozott valós történetet, se tudományos felfedezéseket, vagy efféléket nem tartalmaz. Ezen az írásomon keresztül szeretném az olvasóval megismertetni a világgal kapcsolatos tapasztalataimat, véleményemet, gondolataimat. Mind ezeket különböző témákra osztom fel. Ahogyan a cím is elárulja, én is Autista vagyok!

Hatalom

Az emberek már az ókorban is tudták, hogy mi az, hogy hatalom: amikor például jogunk van büntetlenül ítélkezni mások felett, vagy beleszólhatunk az életükbe, még ha nem is ismerjük őket. Csakhogy nem mindenki élt vele úgy, ahogy mások remélték, mint ahogy a fáraó, vagy a római császár is csak mások életét keserítette meg, sokakat rabszolgasorsba taszított vele. A történelem során többször is bebizonyosodott, hogy a hatalom olyan, akár az ízletes étel: aki egyszer belekóstol, az nem tud betelni vele. A nagy hódítók is, mint Július Cézár, vagy a görög Nagy Sándor is kiéhezett rabja volt a hatalomnak, a népuralom kényelmének, ami teljesen elvakította. Egy idő után már sikereinek, győzelmeinek kulcsszemélyei sem érdekelték, csak az, hogy a világot az uralma alá hajtsa, és ez lett végül a veszte mindegyiknek, hogy a mohóságuk következtében egyszer csak arra riadtak fel ebből az őrületes álomból, hogy mindent elveszítettek, mert hagyták, hogy a hataloméhségük hajtsa őket, mint holmi birkákat.

Az ókorban nem kevés birodalom állt rossz alapokon illetve a hatalomra alkalmatlan emberek irányítása alatt, a történelem több szempontból nézve ad meggyőző bizonyítékot rá. Egyiptom is például egy teljesen más néppel építtette fel civilizációját, miközben a rabszolgákként kezelt népnek, vagyis a zsidóknak nemhogy meg se engedték, hogy saját szokásaik szerint éljenek és gyakorolhassák saját vallásukat, de még rájuk is erőltették, hogy a sajátjuk helyett az ő isteneiket tiszteljék. A Fáraó azért próbálta minél jobban félelemben tartani rabszolgáit, mert ő is tudta, hogy ez a királyság nem tarthat örökké, de mégis tűzzel-vassal hadakozott a végzettel, melynek keze végül utol érte: Mózes, a zsidó isten hírnöke lesújtott Egyiptom népére. A kegyetlen fejedelem gőgje és makacssága csak akkor tört meg, mikor a rabszolgák istene elragadta tőle egyetlen gyermekét, és szabadon engedte a népet. Róma is ehhez hasonlóan bukott el, csakhogy ez a birodalom nem isteni közbe avatkozások, hanem

külső-belső konfliktusok miatt. A rabszolgafelkelés, a határok megtartása szép lassan felemésztette haderejét, aztán még ott voltak politikai viszályok is, ami csak olaj volt a tűzre, végül a barbár népek, és más birodalmak szétszedték ezt a rossz alapokon álló birodalmat.  Ugyanis isten két fajta embert bízott meg, két igazán nehéz feladattal: Az uralkodót azzal, hogy rendet és egységet teremtsen a népben, a papot azzal, hogy segítsen megbékélni mindezzel. Szerintem mindkettő Istent képviseli a földön. Csakhogy ma már az egyik, akit most már politikusnak nevezünk, nem az Isten által rábízott feladat teljesítésére használja fel hatalmát, hanem hogy minél kényelmesebbé tegye az életét. Bár politikusnak lenni is egy megélhetési lehetőség, viszont itt sokkal komolyabb dologról van szó, mivel a politikus, aki a Parlamentben ül, az ő kezében van az ország és a nép sorsa. Igaz, hogy magas keresetű munka, viszont az itt hozott döntésektől-határozatoktól az emberek anyagi állapota és lehetőségei függenek. Én úgy gondolom, hogy ez is egy rossz alapokon álló birodalom, csak most már társadalom a neve. Egy öngyilkos társadalmi rendszer, sőt káosz. A hatalom nem azért van, hogy saját magunk kényeztetésére használjuk fel, hanem, hogy másokon segítsünk vele, mivel csak annak marad fenn igazán a hatalma, aki arra törekszik vele, hogy a polgárok anyagi-lelki helyzetét javítsa, mert akkor tisztelni-szeretni fogják, és ha ő szorul majd segítségre, ki fognak állni mellette. Én ebben hiszek. Tudom, hogy az embereket a kíváncsiság, a cél hajtja, de csak azért, mert hatalmunk van, nem élhetünk vele úgy, hogy inkább az álmaink-vágyaink elérésére pazaroljuk, mint hogy a világ érdekeit szolgáljuk vele, kivéve, ha ez a vágy-cél olyan, ami a világ, a társadalom, a polgárság javáról szól, és nem a sajátunkról, vagy a családunkról. Mi emberek is az evolúció része, a természet, világegyetem rendjének parányi darabkái vagyunk. Mi nem azért lettünk a Föld legintelligensebb, leghatalmasabb lényei, hogy uralmunk alá hajtsuk a bolygót, és ráerőltessük természetünket, hanem, hogy életben tartsuk, és megvédjük. Mert szerintem a sors minket jelölt ki arra a feladatra, hogy óvjuk a planétát a pusztulástól. Mi másért ruházott volna fel minket a tudás hatalmával, ha nem ezért. Ha hagyjuk, hogy álmaink-vágyaink irányítsanak minket, akkor az élet legördögibb csapdájába sétálunk bele. Az igazi boldogság nem kívül lelhető meg, a körülöttünk lévő világban, hanem belül, hogy meg tudunk békélni önmagunkkal és a világgal. Mert az életben a sors két szabály szerint cselekszik: Valamiért megszenvedünk, vagyis hogy az élet különböző kihívásokat tár elénk, melyek végén ott a kárpótló jutalom, illetve valamiért szenvedünk, azaz az életben elkövetet bűneinkért a sors, és az élet különböző csapásokat mér ránk büntetésként.

Pénz

A mai világban, vagyis a mi civilizációnkban kulcsfontosságú a pénz. Ha nincs pénzünk, nem tudunk megmaradni az emberi civilizációban. Pénz kell ahhoz, hogy legyen hol laknunk, legyen mit ennünk-innunk, viszont a pénzért meg is kell dolgoznunk, és ahhoz, hogy dolgozhassunk, meg kell szereznünk hozzá a szükséges tudást. Ez mind nem vitás. Csakhogy, az ember minél jobban teljesít a munkahelyén, annál több a fizetése, annál jobban elsüllyedhet a modern életben, és annál inkább a mának él, fogyaszt a fogyasztói társadalomban. Vagyis rabszolgája lesz az őt kihasználó rabszolgatartóknak, akik így egyre jobban leigázzák, megsemmisítik valódi emberi létét. Szerintem viszont van valami, amit nem fejlesztenek annyira, mint ezeket a fogyasztási cikkeket, de arról majd a további fejezetekben beszélek, mivel úgy gondolom, hogy főleg emiatt szorítottak a szüleim tilalmak közé. A világról szerzett eddigi tapasztalataimból azt szűrtem le a pénzről, hogy az ma már nemcsak egy fizetőeszköz, hanem egy elmebetegség is, egy ördögi mentális vírus. Mely akkor tud igazán elhatalmasodni rajtunk, ha inkább a rólunk-családjainkról szóló vágyainkért élünk, vagy ha megtollasodunk. Én úgy gondolom, hogy akinek hatalma van, az csak még több hatalmat akar, ugyan így akinek pénze van (gazdagok), azok csak még több pénzt akarnak. Én nem azért szeretnék meggazdagodni, hogy például nagy házban élhessek, luxusban, hanem, hogy megvalósítsam a legnagyobb, legnemesebb, legönzetlenebb álmomat, melyről itt is írok. Egyébként szerintem nem a pénzről szól az élet, az csak egy segédeszköz ahhoz, hogy életben tudjunk maradni ebben az ember által haldoklóvá tett világban. A világ számára azonban még van remény, de ez a remény is ki fog hunyni előbb-utóbb, ha továbbra is korrumpálható emberek kezében van az irányítás, és ugyan ebben a pénzre alapozott társadalomban élünk. A pénzhez legközelebb álló hivatal, a Bank, amiket én őszintén, ki nem állhatok, mert, hogy nem bízom a bankokban, és szerintem egyre többet vesznek el, mint adnak vissza, nem beszélve a csábító hitel és számla kínálatokról. Vagyis ha nem tudunk jól bánni a pénzzel, nem ismerjük ki a csapdáit, könnyen az élet rovására mehet. Ugyan így, ha nem tudunk jól bánni a hatalommal, könnyen a világ rovására mehet, amiről az előző fejezetben is írtam. Ma már szerintem az emberek azt hiszik, hogy pénzzel-hatalommal megtalálhatják a boldogságot, pedig nagyot tévednek. Az igazi boldogság belül található meg, ha igyekszünk megbékélni a minket körülvevő világgal, és legfőképpen önmagunkkal. Mert aki nem tud megbékélni önmagával, az a világgal se tud, és ez fordítva is igaz. A Buddhizmusnak szerintem sok mindenben igaza van. Én abban hiszek, hogy hiába lesz az ember akármilyen gazdag és hatalmas, a lelke mind végig szenvedni-gyötrődni fog az élők közt, amíg nem találja meg saját külső-belső békéjét. Mely csak úgy érhető el, ha megteremtjük saját harmóniánkat lelkünk és a világ közt. Bár ezzel egyedül kell megbirkóznia mindenkinek, mivel csak ő egymaga ismerheti meg igazán önmagát, melyhez számtalan segédkéz létezik ma már. Csupán rajtunk múlik, hogy melyiket választjuk: A békét, vagy az örök gyötrelmet! Egyszer olvastam egy keleti történetet egy hercegről, aki gazdag és hatalmas volt, de nem mehetett ki a palotából sose. Mindene megvolt, amit csak kívánhatott más, ő viszont csak azt nem kaphatta meg, amire a legjobban vágyakozott. Ezért egyszer mindent eldobott, és végleg elhagyta a palotát, vagyis elkezdte megismerni a világot. Ez hasonló a születéshez, amikor valaki a világra jön. Minden ember a születése után kezdi el megismerni a világot, viszont ez a herceg már rég megszületett, mikor elkezdte megismerni a világot. A kezdetekben megtapasztalt borzalmak arra ösztönözték, hogy szerzetes legyen. Ez a történet is példája annak, hogy a pénz vagy a hatalom nem egyenlő a boldogsággal. Ha az embernek vannak vágyai, akkor nem tud megbékélni a világgal. A Buddhizmus is ezt tanítja, hogy vágyak nélkül szenvedés sincs. Nekem egyik régi vágyam az volt, hogy eljuthassak Kínába, de ez a cél már elszállt, eldobtam. Egy szóval, a pénz egy rossz társadalmi alap, mivel vannak dolgok, amiket nem lehet pénzzel elnyerni, megszerezni. Például pénzen nem tudsz venni igaz barátot, igaz szerelmet, életet, vagy tiszta szívet. Ebben a fejezetben ezt próbáltam bizonygatni az olvasónak.

A természet és az emberi civilizáció

Az állatok és a növények mind a természet része, mint egy fa két fő ága, mely aztán egyre több ágra oszlik szét. Amit az állat el vett a növénytől, azt később vissza adta neki testével, halála után. Az ember is eleinte igyekezett harmóniában lenni természettel, és annak rendje szerint élni. Aztán az ember elkezdett az állatoknál egyre intelligensebbé válni, fejlődése során. Ennek következtében az idő múlásával civilizációnk egyre visszataszítóbb, elkülönültebb lett a természettől, sőt, hatalmasabb is lett. Miután az ember kezdte úgy látni, hogy világa „messze túlszárnyalta” szülővilágát, úgy érezte, most, hogy már nincs szükség a természet nyújtotta segítségek zömére (pl. nem barlangokban, hanem saját építésű házakban lakunk, tűz helyett fűtő berendezésekkel melegítjük otthonainkat, stb.), azt tehetünk, amit akarunk bolygónkkal. A tudás, a haladás, a fejlődés, az új dolgok felfedezése iránti vágy következtében egyre jobban semmibe vettük a természetet, illetve elkezdtük elvenni területeit.  Úgy terjedtünk, eltorzult-elnyomó civilizációnkkal együtt, akár egy veszett vírus a szervezetben. A természetet is ma már főleg csak mocskunk tárolására használjuk: A fákkal szűrtetjük ki a városban felgyülemlett szmogot, az erdőkben, mezőkön, messze a városoktól tároljuk a veszélyes hulladékot. Vagyis meggondolatlanul és felelőtlenül romboljuk bolygónkat, az ózon lyukról nem is beszélve. Igaz, hogy saját technológiánkkal is igyekszünk tisztán tartani planétánkat, mint az újrahasznosítás, vagy a szelektív szemétgyűjtés, stb. De félek, hogy nagyobb a baj, kevesebb az idő a csorba kiköszörülésére, mint hinnénk, hogy planétánkat újra a régivé tegyük. Illetve ott van még az emberi természet is. Egyre több embert hajt a gazdagság a gondtalan élet iránti megszállott vágy, a hataloméhség. A cégek is például egymást falják, vásárolják fel, lopják meg, mint hogy tisztességesen összekapcsolódjanak, harmonizálódjanak, és együtt működjenek. Ez is a természettől való elszigetelődöttséget bizonyítja. De nemcsak belül, kívülről is látszik, az erdőirtás, a vadászat általi megtizedelése a természetnek. Egyszóval két tűz közé szorítva pusztítjuk folyamatosan szülővilágunkat, illetve lassan már önmagunkat is. Egyre több ember vesz meg a pénz és a hatalom kényelméért, melyből később idővel közveszélyes bolondéria lesz. De pánikra semmi ok. Ez ellen a mentális vírus ellen van mód védekezni, úgy, ha meghalljuk szavát azoknak akik máskép gondolkodnak, és megfogadjuk jó tanácsukat. Ha nem hagyjuk, hogy ez a pénznek-hatalomnak nevezett elmebetegség befolyásoljon minket, és azok szavára figyelünk, akiről többen is megállapították, hogy többet törődnek a világgal, mint magukkal, és csak, ennek a legalábbis számomra romlott alapú társalom alap elvárásainak tesz eleget, akkor még talán helyre hozhatjuk a kárt, amit tévútra térésünkkel okoztunk.

Az oktatás

Az oktatás, vagyis tanítás-tanulás már nagyon rég óta létezik, sőt, minden élőlény egész életében tanul. Az ember viszont a tudás hatalmának megtapasztalása óta az életben maradás elsajátítása mellett civilizációnk alap szabályait és az ehhez szükséges tudást is köteles megtanulnia. Az utóbbi, amit inkább tanulásnak nevezünk, eleinte az írásból-olvasásából, számolásból állt, aztán megjelentek a természettudományok, a fizika, a kémia, a biológia, stb. Ahogy már említettem egy korábbi fejezetben, ma már minden egyre fejlettebbé válik, a gazdaságtól és a háztartástól elkezdve a szolgáltatásokig. Viszont én úgy látom, hogy egy valami mégis van, amit nem fejlesztenek olyan gyorsan, mint minden mást: az oktatást. Ezt úgy értem, hogy még mindig főleg könyvekből, feljegyzésekből jutunk hozzá civilizációnk alapismereteihez, csak az anyagok elérése az internet megjelenése óta könnyebbé vált. Azt nem tagadom, hogy ez által sokat fejlődött az oktatás, de akkor is úgy látom, hogy a módszerek egy csöppet sem fejlődtek. Mert például még mindig emberek tanítanak az oktatási intézményekben, illetve még mindig 12 év kell alap erőfeszítéssel az érettségihez. Hogy én mikor látnám azt, hogy az oktatás tényleg fejlődött valamit? A válasz egyszerű: Mint tudjuk, például a háztartásban is már gépek segítenek rövidebb idő alatt elvégezni a takarítást is. Számomra az, hogy még mindig főleg jegyzetekből-könyvekből tanulunk olyan, mintha még mindig seprűvel takarítanánk, és nem porszívóval. Hogy jobban felvilágosítsam az olvasót erről a hasonlatról, elmagyarázom: Ahogy a porszívót is feltalálták, mint gépet ahhoz, hogy rövidebb idő alatt és könnyebben végezzünk a takarítással, ugyan így szerintem ideje lenne feltalálni egy olyan gépet, mellyel hamarabb és könnyebben juthatunk hozzá a tudáshoz. Mint például ezzel a géppel mondjuk, 12 helyett 6-7 év alatt jutunk hozzá az érettségihez, és kevesebb erőfeszítéssel érjük el, mint most. Mert ha már géppel végeztetjük el a házimunkát, hát gépek juttassák a fejünkbe a tudást is. A másik oka, hogy minél jobban fejlődik a technológia, és haladunk a történelemben, előbb-utóbb eljön az a nap, melytől, az ember nem képes saját erejéből az emberi civilizációról való alap tudni valókat meg tanulni, és gépekre lesz szükség, hogy az agy maradék 2/3-ában is el legyen tárolva valami fontos az életben maradáshoz. Mert úgy tudom, hogy az ember az agyának csak az 1/3-át használja. Ezért szerintem jobb lesz, még az előtt elkezdeni kutatni a lehetőségek után, mielőtt ez a nap eljön, hogy sok ember ne kerüljön nehéz helyzetbe. Ebben a fejezetben röviden csak arról írok, hogy a kutatás-fejlesztésben az oktatásra kellene a legnagyobb figyelmet fordítson ez a világ, mint bármi másra.

Autisták

A világon miden országban élnek autisták. A világ nemrég kezdett el foglalkozni az autizmussal, mivel ez egy, egyre több személynél megjelenő mentális probléma. Az első autizmust bemutató film az „Esőember” volt, mely felszínesen bemutatja egy autista ember jellemvonásait. Az autistákat eleinte a szellemi fogyatékosok közé soroltál (ahogy én tudom), most, hogy már valamivel jobban megismerték őket, az is felmerült az emberek fejében, hogy az autisták igazából nem is szellemi fogyatékosok, hanem más fajta emberek. Ezt az elméletet az autisták több tulajdonsága is alá támasztja: az átlagemberekhez képest máskép látják a világot, amihez nehezebben tudnak alkalmazkodni és megtapasztalni, mások a szokásaik, a természetük, őszintén kimutatják a félelmüket a változástól. Bár vannak dolgok, melyekben hátrányosabban, viszont az életnek vannak olyan területei, melyekben jobban tudnak teljesíteni az átlagnál, vagy a többségnél. Ahogy két egyforma ember nincs a világon, ugyan úgy két egyforma autista sincs. Minden autistának mások a hátrányai, kiemelkedő tulajdonságai, rögeszméi, szokásai. Autistának lenni nem könnyű dolog, mivel nekik az átlagnál nehezebb akadályokkal kell szembe nézniük az élet útján, illetve számukra több idő kell hozzá, hogy megismerkedjenek a társadalmi szabályokkal, elvárásokkal. Az autisták is ugyan olyan fontosak a társadalomban, mint bárki más. A világ hibáit leginkább úgy vehetjük észre, ha több féle szögből nézzük. Az autisták is például egészen más szögből látják a világot, mint az átlag ember, ezért olyan selejteket is észrevehetnek, melyeket normál ember sose. Ezért az autistákat is megilletik a társadalmi és polgári jogok: nekünk is jogunk van szavazni, dönteni, kiállni önmagunkért, felszólalni, stb. Vagyis az autistákra is szüksége van a világnak és a társadalomnak, és fordítva. Bár a világ még csak kis mértékben ismeri az autistákat, és a világ komolyabb részeiben, mint az oktatási intézmények vagy a város utcáiban nem hajlandóak őket megérteni, megtűrni, befogadni többnyire. Ezért legtöbbjük csak negatívumokban részesül, és inkább próbál elmenekülni mentálisan egy másik, maga által megteremtett világba, ahol nem érhetik sérelmek. Ez olyasmi, mint amikor a strucc homokba dugja a fejét, ő is próbál elrejtőzni a problémák elől. Tehetetlenül és védtelenül töltöttem majdnem minden napomat a négy fal közt az ellenségeimmel, ami igen nagy dühöt, gyűlöletet és bosszúvágyat ébresztet bennem a való világ iránt. Ezt azért mondom, mert engem is 8 éven át csak főleg negatívumok, sérelmek, megalázások-gyalázások, testi-lelki sérelmek értek, ezért én is bezárkóztam a magam világába, vagyis én is homokba dugtam a fejem. Viszont voltak, akik segítettek szembenézni az akadályokkal: a szülők. Azok a szülők, akiknek autista gyerekük van, és elfogadják, szeretetük segítségével próbálják fenntartani érdeklődését e világ iránt. Csak hogy az nem megy nekik, ha egyszerre kell belőle embert faragniuk, és a kellő tudással is felruházniuk, ezért kialakultak, ezzel a mentális problémával foglalkozó egyesületek pl. AURA, stb. Ezek az egyesületek azon munkálkodnak, hogy a világ úgy nézzen az autistákra, mint a nem autistákra, vagyis hogy megszűnjenek a különbségek kettejük közt. Nekem is sok időbe és erőfeszítésbe került, hogy elfogadjam ennek a világnak és társadalomnak a szabályait és követeléseit, bár nem mindhez van meg bennem a kellő kötelesség tudat, ezt nem tagadom. Viszont még mindig sokat kell tanulnom erről a világról. Viszont a szüleim még ennél is többet vonták az igát azért, ameddig eljutottak nálam, és én még mindig nem tudok megbékélni a világgal. Ha az ön gyereke is autista, vagy a jövőben világra jövő gyermeke autista lesz, mindig e sorok lebegjenek szeme előtt. Az autistáknak még később alakulnak ki életcéljaik, hogy mivé szeretnének válni, ezt leginkább azzal tudnánk megkönnyíteni számukra, ha kiismerjük érdeklődési köreit, élete során felcsillanó tehetségeit, és próbáljuk afelé irányítani létét, érdeklődését, de nem túl nagy korlátok-tilalmak közé szorítani, mert azzal inkább hátrányosabb, mint előnyösebb helyzetbe hozzuk. Mert, hogy nem ismerik jól a való világot illetve sok negatív tapasztalatot szereznek, és mellette még szülői tilalmakkal is ellátják, az csak még jobban elveszi a kedvüket attól, megpróbáljanak megismerkedni ezzel a világgal. Nálam is megesett, hogy többször is eltiltottak attól, ami a szívemnek a legkedvesebb volt, így még jobban megutáltam a világot. Igaz, hogy az egyoldalú tapasztalat nem sok eredményt hoz az autizmus megismerésben, ezért vannak olyan autisták, akik megadják a lehetőséget, hogy a nem autista emberek betekintsenek az ő világukba, mint például az autista művészek alkotásain keresztül. Én is, mint autista író azon munkálkodom írói alkotásaimmal, hogy megismerhessenek minket. Van viszont egy másik dolog, ami serkentheti az autisták akaratát arra, hogy megpróbálják megismerni ezt a világot, melyben testileg élnek: a szerelem. Ha egy autista szerelmes lesz egy nem autistába, aki viszonozza a szerelmet, az autista előbb-utóbb elkezdi megismerni ezt a világot, hogy a nem autista szerelmének a kedvében tudjon járni. Én is szerelmes voltam egy nem autista lányba, aki kedveli az autista kisgyerekeket. A következő fejezetben magamat, mint autistát fogom megismertetni bővebben.

Death Note

Ezt a történetet azért hozom szóba, mert én is hasonlóan gondolkodom, mint a főhős.

             A történet Japánban játszódik, ahol egy Yagami Light nevű tehetséges diák éli céltalan életét, undorral tekintve a bűnözésre, legfőbb teóriája, hogy "a világ velejéig rohadt", melynek gyökerét a bűnözőkben látja. Egy nap rátalál egy jegyzet füzetre (a halál listára), melybe ha bárkinek beírják a nevét, az meghal. Sőt, a lista birtokosa megszabhatja, hogy az áldozat milyen halált haljon, de ha a halál okot nem határozzák meg és részletezik, az alapvetően szív roham lesz. Light élete ezáltal céltudatossá válik, arra használja a lista természet feletti erejét, hogy elkezdi kiirtani a bűnözőket szerte a világban. A listáról kiderül, hogy az előző tulajdonosa egy Ryuk nevű halál isten volt, aki unalmában dobta le a füzetet az emberek közé. A történetben képbe kerül egy Misa nevű fiatal lány is, akinek a szüleit gyerekkorában a szeme láttára ölték meg. Miután a szülei gyilkosa Light egyik áldozatává lesz, Misa hűséges csatlósa lesz Lightnak. A főhős tetteire nemcsak a világ figyel fel, hanem a sajtó is, és Kira néven emlegetik a titokzatos gyilkost. De a rendőrség sem tétovázik. Kira első komoly ellenfele a törvény oldalán, egy L-ként ismert titokzatos nyomozó, aki már sok bűnügyet oldott meg a háttérből. A csatából Kira kerül ki győztesen. De mikor úgy látja, hogy már semmi sem állhat az útjába, újabb ellenfelek tűnnek fel, M (Mello) és N (Near). Viszont Kira számára túl nagy falatnak bizonyulnak együtt, lebukásakor kitálalja teóriáját legyőzőinek, ami őket cseppet sem hatja meg. Near ráadásul a szemébe mondja az igazságot, hogy nem több egy eszelős sorozat gyilkosnál, aki téveszméiben istent próbál játszani. A finálé pedig tragikus és meglepő. Mivel Ryuk nem akarja a véletlenre bízni Light halálát, így saját maga végez vele, vagyis a saját listájába beírja a nevét, és Light szívrohamban meghal.

A történet sok kérdést felvett:Igaza van-e Kirának? Vajon az ember eredendően bűnös, és nem szabad, hogy marcangolja a bolygót, ezáltal írtsuk is ki őket? Nem érdemli meg a második esélyt, az oly sok éven át használt (és ezek szerint teljesen használhatatlan) törvényrendszereket dobjuk a sutba, teremtsünk újakat? Teremtsünk új világot? Képes-e erre egyetlen ember, még ha rendkívüli aggyal is van megáldva?

Van-e jogunk egyáltalán ítélkezni? Hagyjuk a világot és abban az emberiséget elsorvadni ebben az egyre terpeszkedő mocsokban, vagy próbáljunk kemény eszközökkel igazságot szolgáltatni felettük? Rengeteg a kérdés, de ne féljünk, a történet alatt mindent megmagyaráznak, csak az erkölcsi mondanivalót nem. Azt nekünk kell eldöntenünk, mi hogyan viszonyulunk hozzá, és mi hogyan viselkednénk egy ilyen helyzetben.

Hogy nekem mi a véleményem?

Szerintem Light helyesen cselekedett. Nem lenne-e jobb úgy a világ, ha csak egy bűnöző élne rajta, mint sok, és az az egy is csak a többi bűnözőt ölné. Illetve a törvény már szerintem sem elég. A letartóztatás utáni eseményekről nem is beszélve. Hiszen vagy megszökik a börtönből, vagy egy fifikás ügyvéddel hamarabb szabadlábra helyezteti magát, vagy a rács mögül folytatja ahol abba hagyta. Vagyis szerintem ma már a világon csak egyetlen olyan börtön van, ahol az ilyesmit nem tehetik meg az alvilágiak: a POKOL. Light is ezt csinálta, a pokol börtönébe küldte őket ahol nemcsak, hogy le kell tölteniük büntetésüket, hanem meg is kell lakolniuk gazságaikért. Illetve azért sikerült derekasan lecsökkentenie a bűnözést, mert elkezdtek rettegni tőle, mert tudták, hogy aki a bűnözés útjára lép, meghal. Egyszóval én a főhőst egy ördög bőrbe bújt angyalnak mondanám, vagyis akinek rossz indulatú tettei mögött jó szándék lapul.

Én mire használtam volna a listát, ha én találom meg?

Én is úgy gondolom, hogy a világ velejéig rohadt, de nemcsak a bűnözőktől, hanem a pénztől is. Mert szerintem minél vaskosabb valakinek a bankszámlája annál rohadtabb lesz az illető, a Bank rendszerekről nem is beszélve. Így én nemcsak a bűnözőket irtanám vele, hanem a Villa lakókat, azokat akik Ferrarival, Limuzinnal, vagy Rolls royce-szal közlekednek, és más feltűnően nagy lábon élőket, illetve az olyan politikusokat, akik csak a saját zsebükre dolgoznak, és nem az államuk helyzetén próbálnak javítani. Persze a megélhetési bűnözőket nem gyilkolnám, mert ők nem önszántukból lopnak, hanem az élet kényszerítette rá őket.